2013. június 19., szerda

ködsárkány és Skittles

Egy sárkányt megint elvittek, ezúttal egy kamaszforma fiút, Naira és Nahuel pedig mentek utána, hogy visszahozzák és beálltak katonát játszani. (Nahuel ütött rövid hajjal.) Egy idő után meg is találták, akit kerestek, valahol itt találkoztam össze velük én is és kerültem be a csapatba, aztán játszottunk, míg nem jött meg a lehetőség a szökésre, közben a ködsárkány észrevétlenben randalírozott (itt kedvére bármeddig képes volt anyagtalanban maradni), igyekezett megteremteni a megfelelő alkalmat. Nem is volt semmi különösebb gond, amíg az egyik katonatiszt figyelni nem kezdte a semmit, pedig akkor már annyira közel jártunk a kijutáshoz, hogy nem akartuk elhinni, hogy tényleg látja, de amikor valaki rákérdezett, mit néz, ott nincs semmi, már tudtuk, hogy azonnali menekülés lesz, már ha sikerül egyáltalán, mert a sárkánya látta a ködsárkányt, hiába nem szabadott volna neki józan emberi számítások szerint.
Akkor futás, valami csapatszállítóra sikerült fellógni, arról út közben leugrani és futás tovább, lehetőleg minél messzebbre. Aztán egy felüljáróról ugrottunk egy vonat tetejére, egy darabon ott utaztunk, amíg elő nem kerültek a román ellenőrök, akik felnéztek a kocsik tetejére is, és hiába próbáltam a legkisebbre összelapulni, persze észrevettek, de szerencsére valamelyikünk rájött, hogy kedvesen kell integetni nekik, akkor nem támadnak meg, bár azért futni kellett tovább, mert tutira jelentették, hogy láttak minket. Inkább elkötöttünk egy autót, aztán útközben kénytelenek voltunk megállni Skittlest venni, mert az egyik srácnak mindenképpen Skittles kellett. Azt viszont tudtuk, hogy 10 másodpercünk lesz onnantól kezdve, hogy belépünk a bolt ajtaján, mert ha a kamera kiszúr minket, annyi idő, míg riasztanak és értünk jönnek, úgyhogy 10 másodperc alatt rohantunk végig a bolton, lenyúltunk egy csomag Skittlest, és fizetés nélkül átugrottuk a zárt kasszát, mert ilyenkor ugyan mit számít már, hogy ezért is el akarnak majd kapni. Bevágódás a kocsiba, Nahuel vezetett, padlógáz (itt néhány soproni helyszín megvan), akkor már ott voltak a nyomunkban, én meg hiába láttam, hogy hármasban vagyunk, padlógázzal se akart 60 fölé gyorsulni az a nyamvadt kocsi, és bármerre kanyarodva próbáltuk lerázni őket, mindig elénk vágtak.
Az természetesen megint nem derült ki, hogy hazaértünk-e. Valószínűleg nem, mert ha meg tudtunk volna lógni, nem ébredtem volna fel. Ez mindenesetre egy hét alatt a második éjszaka, hogy Nahuel és Naira erre jártak, bár most legalább voltak szívesek nem meghalni, mint legutóbb, amikor valaki átvette az irányítást a sárkányaik felett, miután megölte őket. Amiről egyébként szintén teljes bizonyossággal tudtam, hogy lehetetlen a lélekkapcsolat miatt.

2 megjegyzés:

  1. És amúgy jól _vezet_ Nahuel?? *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy iszonyú jól (olyan világban, ahol éppen tud^^), nem véletlen ő került a volán mögé és nem mondjuk én. XD Az megvan, hogy a kanyarokat eszetlenül vette ("úristen, ez nem lesz meg" érzés), de közben megvolt az a végtelen bizalom fílingje a dolognak, hogy totál tudja, mit csinál, és ha ő nem visz ki minket, akkor senki se tud.

      Törlés