alkotói válság #27529

Amikor minimum két történetet kéne továbbírni és éppen idő is lenne rá, akkor mi lenne, ha nem az az egyetlen szereplő igyekezne átrendezni a fél életét, akinek már pont felgöngyölítettem az egész történetét? És esetleg hagyna mindenki mással foglalkozni, mert arra perpill pont nincs kapacitásom, hogy fogjam az egész sztorit és átírjam az ő történetévé? Nem mintha nem tökre az övé lenne már amúgy is, majdnem olyan ügyesen átvette ezt, mint a másik A. a másikat.

Annyira frankó lenne, ha bárki más hajlandó lenne ennyit mesélni magáról. Kezdhetné például az összes többi pov. Akárki. (Csak az ne, aki nem pov, köszönöm.)

már megint vége valaminek, én meg már megint furán érzem magam

Azért ennek a félévnek is volt tanulsága, nem is kevés. Tanítani igenis lehet marha nagy fun, ha jó csoporttal, jól csinál(hat)ja az ember. És akármennyire is nem hiányzik egy csomó minden, a gyerekeim azért igen. Például elég ciki, mikor megnyitva a legutóbb (nagyon rég) félben hagyott fejezetet az első névről nem a főszereplőm, hanem a tanítványom jut először eszembe. Az sem segít, ha velük álmodom, vagy épp a kocsmában futok össze valamelyikükkel, aki telibeköszön csókolommal, én meg csak wtf?!
A kis cetliket el fogom tenni jól, meg egy csomó minden mást is. Köszi, fiaim és lányaim, életre szóló volt. Jó. Nagyon. <3 (Az elsőkre szinte mindig örökké emlékszik az ember.)

Ó, és köszönet a levont tanulságokért is.

Persze azt azért nem állítanám, hogy nem baromira vonzó a délig alvás lehetősége végre.