inktober

Szóval az eredeti célom az volt, hogy 31 nap alatt legalább 15 tollrajz szülessen. Ha minden egyes elbaszott bakancs-próbálkozás számít, akkor ez meg is van.

Lett rajtuk kívül sárkánytacskó, ami minden egyes rajzzal egyre inkább levedlette, végül hivatalosan elhagyta tacskó voltát; sárkánykezek- és lábak (lábak és lábak igazából); 9 bakancsnak csúfolt izé, három csizmának címkézett valami (előbbiből kettő vállalható amúgy, utóbbiból kettő lábra is lett húzva); téliesített, egyenruhás kis herceg; Darth Vader (negatív színezést tollal soha többé); sínpár; utcakép (hogy fér el ennyi ablak egy utcában?), szabadkézi perspektíva; pisztoly (nem tudom, kié, de legalább tusfürdő nincs a pisztolytartóban).

Végül 11 nap rajzoltam. Azt hiszem, teljesen elégedett vagyok.

Talán még buksisimi is lesz ebben az életben.

tavasz

Ír népzenére radiátor tetején pogózni izgalmas ötlet, én kifejezetten kíváncsi lettem volna a kivitelezésre. Amúgy a radiátor hangszernek is jó, csakúgy, mint a lambéria.

És ma végre rámtört a tavasz; gyorsan utána is néztem, hogy idén tényleg ma volt a napéjegyenlőség. Meg elméletileg legközelebb a jövő században lesz újra március 21-én vagy mi.

És ha minden igaz, hétéves korom előttről is vannak színekről emlékeim, amit simán előhoz, ha sok év után meghallom ugyanazt a zenét, amit régen anya szokott hallgatni – ha a színnel jövő képek helyesek, akkor még a legelső lakásunkban.

zenészek, ide hozzám

Most épp nem Noah zenélt álmomban, hanem Adam Foortan gitározott egy együttesben, őket néztem dvd-n. A tok amúgy adamszínű volt, azért volt könnyű kiszúrni a boltban a könyvek között. (Igen, gitárral is van olyan ari, mint egyenruhában. :P)

interferencia - másképp

Két főszereplőt egy személyre összemosni mindenképpen érdekes, bár az még nem is meglepő, ha Adam, aki egyébként Xeth, menekül – mindig mindenki ezt csinálja, inkább az furcsa, hogy idén még alig volt ilyen. Az is tök jellemző mindkettőre, hogy ha egy viszonylag szűk, zárt terepen játszódik mindez, meglehetősen beborul. És mindent elkövet, hogy mindenki mást megvédjen. Az viszont meglehetősen furán jött így ki, amikor Adam kikezdett Carityvel (aki ráadásul nem magára, hanem alakulósanyjára hasonlított), a fejemben pedig az összes név és ok ott villogott, hogy miért nem kéne.
(És most már azt is tudom, hogy ketten együtt barnás sötétzöldet produkálnak.)

Viharon túl...

Van olyan, amikor egy érzés pontosan onnan folytatódik, ahol másfél évvel korábban megszületett. És pontosan úgy. És olyan erővel. Még azt is elhiszem neki, hogy ha most kimennék egy bögre teával az erkélyre, langyos lenne a talpam alatt a kő, szembesütne a nap, amitől hunyorognom kéne, meleg lenne a délelőtti nyár, nagyon zöld az erdő balra, messze, az orrom előtt pedig ugyanaz a néhány gyerek kergetné ugyanazt a labdát.
Van olyan is, hogy miután ez az érzés a nyakadba szakadt, ugyanaz váltja fel, mint másfél évvel ezelőtt. Aztán ugyanúgy visszatérsz mégis az első, az erősebb érzéscsomaghoz, mert abból nem lehet csak úgy egyszerűen kisétálni. És közben érzed, hogy csak attól, hogy szeretsz, valamit, mindent, már élsz.
És szinte látod, ahogy ez az egész lehúzza rólad a ragadós, nehéz ruhaburkot, amit az elmúlt hét rádhúzott.

szinesztézia:

... megálmodni az illatát egy könyörtelenségében édes színnek