mpfh

A Leon helyes név.

monday conclusions

1. Ha hétvégén is időre kelsz, és véletlen se alszol el korán, sőt, akkor hétfőn elér az életképtelenség.
2. Jó kis oximoron, hogy "aki ne adj' Isten templomba jár" – van benne valami adames.
3. Ha valaki csúnyán-mérgesen nézve rádmutat vádlón, és elkezdi a mondatot, hogy "You...", nincs más opció a fejemben (se N-éban) a befejezésre azon kívül, hogy "... bastard!" Akkor se, ha egyébként "You should have been stayed in the bed." lenne a helyes megoldás, merthogy nyelvtant gyakorlunk.
4. Hadrianus fala felépült, de ha ilyen mértékben akadozva, akkor tutira nem készült el hat év alatt.
5. Örök hála a kiejtésemért SzSz-nek.
6. Tényleg nem fér bele a fejembe hétfőn a német nyelv.
7. Jót röhögnek egyesek odaát (odabent?), amikor valaki arról beszél, hogy mennyire fontos, hogy ne a nemzeti identitás, pláne ne a regionális legyen a kizárólagos, hanem nézzünk a határokon túlra. (Itt jegyzem meg, tartok egy kicsit a naplószerű interkulturális kommunikációs házitól, mert mi van, ha egyszer csak nekiáll valamelyikük belebeszélni.)
8. Még mindig képtelen vagyok (egyre inkább) szűrő nélkül felfogni a világot.
9. Ha nem tudnám, hogy nem, megint azt hinném, hogy kettő helyett eszek.
10. Ja, és még mindig nincs olyan hétvége, hogy ne hagynám ott valami cuccomat.
11. És április elejét akarok. Illetve nem, csak GoT-t. De nagyon.
12. Agyilag leszívva csak vázlatpontokra futja.

leukoplaszt

„de figyelj, tudom, mit csináljunk
tekerd körbe leukoplaszttal,
letépni jobban fáj”
(Lauráé, az egész itt.)

open road

Amikor besorolt mellém a pirosnál a rendőrkocsi, akkor még csak tudomásul vettem valahol a periférián. Aztán annyira lassan váltott a lámpa, hogy muszáj volt átpislognom balra, a két rendőrsrác addigra látványosan és egyértelműen bámészkodott mellettem unalmában. Engem ugyan nem zavar, ha jót szórakoznak a pirosnál szerencsétlenkedő tanuló lányon, de legalább olyan jót szórakoztam rajtuk én is, mikor zöldnél egyszerűen elfelejtettek elindulni a nagy vigyorgásban.
És végre eljutottam a "hová rohansz?" szintre a "nyomd már neki" levelről. Ami nem jelenti azt, hogy ne csesznék el állandóan valamit, amit előtte hibátlanul sikerült már. Önbizalom, összeszedettség. (Papám is mindig megmondta, hogy csak a szétszórt kajlasággal kéne kezdeni valamit.)

ovi és kispróza

Reggel elkéstünk az oviból, meg rossz helyre is mentünk, de egy óvónéni átkísért a jó épületbe, ahol kislányt rémisztgettünk és gyufásdobozokat csomagoltunk papírba délelőtti kreatív foglalkozás jegyében, valamint tanúi voltunk a viadukt periodikus leomlásának. (Itt jegyzem meg, ovis akarok lenni, lehetőleg nem Adammel egy csoportban, mert akkor még nincs ott neki Keith, és inkább vele akarnék egy oviba járni. Különben is verekednénk akkor folyton. Viszont érdekes lenne visszamenni az oviba a mai barátaimmal, akiket akkor még nem ismertem, és együtt randalírozni a középsőben 4-5 éves fejjel.)

Aztán véletlenül vettem egy üveg mézet, és minden előre megfontolt szándék nélkül két almát is (licsit nem, pedig az is volt); mire elkezdődött a nap, már nem bírtam nyitva tartani a szemem, itt jegyzem meg, hogy rohadt kellemetlen az első sorban ülni, mikor tényleg magától csukódik be a szemed, és a legtöbb, amire futja, egy bárgyú, félig hunyorgó vigyor.

Viszont rájöttem, hogy kéne írni a forradalomnak egy sokadik fajta alternatív befejezést (egyszer tartanék már az eredetinél...), a német irodalmi hagyomány képére formálva: Adam megőrül a végén (esetleg opcionálisan öngyilkos is lehet akár), ki kéne találni még valami unerhörte Begebenheitot hozzá, mert mondjuk a Wahnsinn mint Lösung elég klisés, és kész a goethei csúcssztori. (A kafkai hagyományt sajna nem tudom integrálni, mert azért bogárrá csak nem változik a lelki töréstől, meg az apjával sincs éppen rossz kapcsolata. Ja, és ahhoz át is kéne nevezni Gregornak vagy Georgnak, az meg hülyén állna neki. Esetleg lehet skizofrén, és képzelheti Gregort. Aki lehet bogár, na.) Mindenesetre félálomban összegyűjtöttem egy borzalomra való témát, futhatna a Die Leiden des Jungen Adam* címen.

*Az ifjú Adam szenvedései

Konflikttypen

Mire jók a pedes tárgyak: azon kívül, hogy tök jó hangulatban töltünk el másfél órát, ami már önmagában nagy ajándék a heti káoszban, ma például leteszteltem, konfliktuskezelés szempontjából milyen típus vagyok. Jó, nem igazán vágott földhöz az eredmény, valamelyest azért ismerem magamat, meg torzított az is, hogy több helyütt egyszerűen egyiket se választottam volna a két opció közül. Azon azért mondjuk meglepődtem, hogy ugyan a problémamegoldó típusba tartozom leginkább, az alkalmazkodásra összesen 3 pontot kaptam (a 30 kérdésből, a többi a maradék 4 kategória között valamivel egyenlőbben oszlott meg), de aztán megnyugodtam, Adam túlszárnyalta ezt is a mindössze 2 pontjával. Igaz, versengésre héttel többet kapott, mint én, konkrétan a válaszok több, mint harmada versengő típusra vall nála - erre mondjuk még számítottam is, de hogy a kompromisszumkereső típusba is belefért a válaszai egyötöde, az enyhén meglepett azért. Mentségére legyen mondva, két helyzetben kötött kompromisszumot: konfliktuskerülés és alkalmazkodás helyett. (Ahogy utólag leszűrtem, az alkalmazkodás jelen esetben az önfeladás szinonimája nála.)
És most főszereplő lelkivilágának további elemzése helyett felépítem most már tényleg Hadrianus falát.

L

"I just can't sit any other way than this. If I sit the way other people do, my reasoning ability drops by 40%."

Azt hittem, az egyetem alatt kinőttem, hogy órán is rámtörjön, hogy képtelen vagyok normálisan ülve kibírni és odafigyelni, de úgy látszik, mégse. Az meg sose volt kérdés, hogy otthon, főleg a gép előtt - de akár a buszon is - képtelen vagyok máshogy ülni.
Azért amíg Judyra és L-re hajazok vele, addig nem különösebben fog zavarni, kivéve, ha órán mégse húzhatom csak úgy magamhoz a lábam. Akkor igen.

csak úgy

Szeretnélek úgy szeretni, hogy veled még a haláltól se féljek, de nem tudlak. Talán majd egyszer tudlak, ha idősebb leszek, de lehet, hogy csak mást fogok tudni így szeretni. És az is lehet, hogy ez az érzés csak néhány embernek jár és lehet, hogy én nem is vagyok köztük. Lehet, hogy én mindig félni fogok a haláltól.

kéthetes zokni

Agyilag legalábbis. Amikor hamarabb vége van az előadásnak, ezért mégis van még időd visszajönni a koliba a busz előtt egy órára - visszagurultok bőröndöstül, mindenestül. A liftben benyomod a hármast, mikor megáll, kiszálltok, végigvonszolódtok a folyosón az utolsóelőtti ajtóig, előveszed a kulcsodat, és akkor beküzdi magát az agyadba a tudat, hogy mást látsz, mint amit kéne: matrica van az ajtón, hóember, ez valahogy nem stimmel, mit csináltak az ajtónkkal? Elnézel a folyosó vége felé, tényleg a második ajtó előtt álltok, N is csak néz, hát 55-ös szobaszám, mi a fene ez akkor...? Eddigre jutsz el oda, hogy felemeld megint a kőnehéz (és éppoly üres) fejedet, megint megszemléled a fura ajtót, ami jó helyen van de mégis fura, és akkor már azt is kiszúrod, hogy a névtábla határozottan nem N&St szobáját hirdeti, két ismeretlen név költözött a helyetekre. Holtbiztos, hogy normális napokon, normális helyzetben nem az utolsó lenne, amit az ember lánya észrevesz, hogy 20 és nem 30 van az 55 elé írva. És hogy végigvonultál az alattad lévő emeleten, a folyosó végéig. És nem arra gondolnál először, hogy ki volt az a vadbarom, aki átdekorálta az ajtódat az elmúlt egy órában.
Napi kínkeserves röhögőgörcs, nem tudom, mikor voltam utoljára ennyire zokni agyilag, még rossz órára beülni is csak majdnem ilyen gyík dolog.
Ha begurul végre alám a busz, a következő megálló előtt aludni fogok.

koleszlife

A majonéz feltalálója minden bizonnyal koleszos volt.
(N.)

interferencia - másképp

Két főszereplőt egy személyre összemosni mindenképpen érdekes, bár az még nem is meglepő, ha Adam, aki egyébként Xeth, menekül – mindig mindenki ezt csinálja, inkább az furcsa, hogy idén még alig volt ilyen. Az is tök jellemző mindkettőre, hogy ha egy viszonylag szűk, zárt terepen játszódik mindez, meglehetősen beborul. És mindent elkövet, hogy mindenki mást megvédjen. Az viszont meglehetősen furán jött így ki, amikor Adam kikezdett Carityvel (aki ráadásul nem magára, hanem alakulósanyjára hasonlított), a fejemben pedig az összes név és ok ott villogott, hogy miért nem kéne.
(És most már azt is tudom, hogy ketten együtt barnás sötétzöldet produkálnak.)

Viharon túl...

Van olyan, amikor egy érzés pontosan onnan folytatódik, ahol másfél évvel korábban megszületett. És pontosan úgy. És olyan erővel. Még azt is elhiszem neki, hogy ha most kimennék egy bögre teával az erkélyre, langyos lenne a talpam alatt a kő, szembesütne a nap, amitől hunyorognom kéne, meleg lenne a délelőtti nyár, nagyon zöld az erdő balra, messze, az orrom előtt pedig ugyanaz a néhány gyerek kergetné ugyanazt a labdát.
Van olyan is, hogy miután ez az érzés a nyakadba szakadt, ugyanaz váltja fel, mint másfél évvel ezelőtt. Aztán ugyanúgy visszatérsz mégis az első, az erősebb érzéscsomaghoz, mert abból nem lehet csak úgy egyszerűen kisétálni. És közben érzed, hogy csak attól, hogy szeretsz, valamit, mindent, már élsz.
És szinte látod, ahogy ez az egész lehúzza rólad a ragadós, nehéz ruhaburkot, amit az elmúlt hét rádhúzott.

hétvége

Hazaért, készített ebédet és teát, jóllakott, aztán lezuhant az ágyra, annak rendje és módja szerint épp csak egy picit pihenni, mielőtt nekiáll a többi teendőjének. Összetekeredett és már aludt is.

kösz a segítséget

Ma megint megtanított arra valaki – akit nemhogy együtt- de egymás mellett élésre is teljesen képtelennek és alkalmatlannak tartok –, hogy nem vagyok tekintettel a körülöttem élőkre. Hanyag, bunkó és antiszociális is vagyok amúgy. Azért azt megkérdezhettem volna spontán, ő vajon mi okon zárja a saját szobám ajtaját kívülről, a fürdő felől rám, de sajnos nem tettem. Fogok itt vitatkozni...

(De amúgy igen, ilyenkor mindig megfordul a fejemben, hogy Adam hogy reagál hasonló szituációkra.)

a miheztartás végett

"A gentleman does not go to seminars at nine o’clock."*
Kár, hogy legfeljebb lady volnék.

(*lejegyezte Noja)

első nap az iskolában

Egy házit már megírtam, abban a reményben, hogy talán will be able to keep up képes leszek tartani a lépést a félév során.

válságfok

Amikor évek óta mindenki kever titeket, ti pedig hiába tagadjátok a hasonlóságot. Ami amúgy tényleg nincsen. Aztán egy nyári képen azt hiszed, felismered magadat, ő pedig közli, hogy nem, az én vagyok.

valahogy így

szinesztézia:

... megálmodni az illatát egy könyörtelenségében édes színnek