2015. március 5., csütörtök
2015. február 26., csütörtök
2015. február 23., hétfő
2015. február 21., szombat
2015. február 8., vasárnap
ahhoz képest
– Mióta tanítasz?
– Tavaly végeztem az egyetemen.
– Ahhoz képest egész jól beszélsz angolul.*
Thanks. Fucking truly.
Azért meg különösen, hogy már álmomban is ez jön vissza.
Instant helyzetfelmérés: továbbra sem vedlettem le a bizonyítási kényszeremet.
*természetesen teljesen kezdő, akinek a létigaragozás is veszélyesen bonyolult hadművelet. Nem mintha egyébként bajom lenne a kezdőkkel, a kedvenc csoportom is az volt. Csak azért na.
– Tavaly végeztem az egyetemen.
– Ahhoz képest egész jól beszélsz angolul.*
Thanks. Fucking truly.
Azért meg különösen, hogy már álmomban is ez jön vissza.
Instant helyzetfelmérés: továbbra sem vedlettem le a bizonyítási kényszeremet.
*természetesen teljesen kezdő, akinek a létigaragozás is veszélyesen bonyolult hadművelet. Nem mintha egyébként bajom lenne a kezdőkkel, a kedvenc csoportom is az volt. Csak azért na.
2015. január 25., vasárnap
2015. január 21., szerda
2014. december 11., csütörtök
2014. november 24., hétfő
konnotatív
Amikor az apukám közli, hogy "Régen ez nem volt téma. Akkor nem voltak idegenek a városban." Én meg azonnal és végleg elveszítem a fonalat.
2014. november 14., péntek
maybe if I fall asleep...
Mivel arról a teljes sötétben (az óra világítós gombja eltört pár hete) is meg voltam (és még mindig meg vagyok) győződve, hogy háromkor még ébren voltam, hatalmas megkönnyebbülés volt a hívás, hogy a reggeli tanítványom mégse tud órára jönni. (Azonnal fel is véstem a szürkeállományba, hogy azért ha felébredek, meg kell néznem a híváslistámat, mert mi van, ha esetleg mégse lesz ott a bejövők között és esetleg mégiscsak lesz óra.) Aztán persze kiderült, hogy azért mondta le, mert ő már tudta, hogy még ma délelőtt elvisznek katonai kiképzésre (nem, nem akartam menni), ahol nemcsak ő volt ott, de az általános iskolás legjobb fiú barátom is (akivel amúgy évek óta nem találkoztam, nem volt a legszebb elválás). Ő meg a többi srác már jó régen odakerült, nyilván nem voltak teljesen profik, de a mi újonc szemünkkel eléggé annak tűntek, amikor kiképzés címen mindkét kézben fegyverrel nekünk jöttek. Az nem tiszta, kitől szereztem meg a kolis recés konyhakést (erős a gyanúm, hogy egy másik újonctól vettem el, nem akarom tudni, mi lett vele utána), de az igen, hogy akármennyire is nem akartam ott lenni, egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy feladjam, hátha akkor rájönnek, hogy nem vagyok idevaló és elengednek. Pedig utólag – miután a volt legjobb barátot a nyakának szegezett késsel lebeszéltem a támadásról (és szereztem tőle egy pár fakardot a konyhakés és egy kenőkés mellé) és a társaim közül egyetlenként megálltam a sok vadállat előtt, ami már az összes üldözősnél rosszabb volt, és végre felébredtem – utólag olyan egyértelmű volt, hogy az lett volna a legjobb megoldás. Mert a többieket tényleg kiszórták a szemétre, én viszont kellettem nekik, úgyhogy megtartottak. És kicsit frusztráló, hogy ott és akkor egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy nem megyek keresztül mindenkin, akin csak tudok, és esetleg nem vágok bele egy kést a volt legjobb barátom nyakába csak azért, mert valaki pont ezt várja tőlem.
#A (lehet választani, melyik)
2014. november 2., vasárnap
2014. november 1., szombat
2014. október 26., vasárnap
Kispárna (meg az öröksége)
A varrós szekrény alján megtaláltam a kiskori kispárnám maradék anyagát (pontosabban a hozzá tartozó kistakaróét, amiből az újabb és újabb - mindig szigorúan ugyanolyan - kispárnák születtek, miután sorra rongyossá aludtam őket az évek alatt). Olyan honvágyam lett hirtelen, ami még Veszprém hiányát is lekörözte, de azért próbálom meggyőzni magam, hogy ennyi év után azért el tudok majd aludni úgy is, hogy nem a napon, holdon, felhőn, csillagokon, űrhajón pihen a fejem.
Mellékesen pedig régebb óta kötődöm az űr-témához, mint amióta az eszemet tudom. Nem mintha annyira meglepő lett volna az újrafelfedezés.
2014. október 21., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

