Mindig meg tud lepni, mennyire különbözőnek látnak az emberek, attól függően, milyen helyzetben találkozunk, és ebben a helyzetben mit tudok mutatni magamból. És vicces, hogy úgy lesz ég és föld a visszatükrözött kép, hogy mindegyik helyzetben igazából egyszerűen csak magam vagyok. Legalábbis úgy érzem.
Voltam már napocska is, aki a föld alatt fekvővel is elhiteti, hogy tud repülni, most éppen furcsa diák-típus vagyok, abszolút racionális, aki visszahúzza a lábánál fogva a földre a tanárt, ha azt kezdené hinni, hogy szárnyalni kezd a csoport. Elgondolkodtam, vajon melyik vagyok inkább, vagy melyikből mennyi igaz rám, aztán arra jutottam, hogy igazából mindegy, az egyes emberek ennyit látnak belőlem és kész. De rohadt érdekes akkor is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése