megint a rajongás

St: *lábjegyzet: Thorinnak nem volt felesége

N: na jó

lehet, Thorinnak volt igaza

vagy a nőknek, akik nem szerették XD

St: de én szeretem * . *

N:  más síkon mozogtok, ez az egyetlen mentséged XD

Boldog karácsonyt!

Az alkalomhoz illő képpel áldott, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek! :)

(Felismerésért piros pont jár.^^)
rajzolta N&St, fényképezte No

horizontösszeolvadás

Napok tudtak eltelni anélkül, hogy arra gondolt volna, milyen furcsa is valójában, hogy valahogy egyáltalán nem volt semmi furcsa, hogy minden a helyén volt, egyszerűen a helyén. Ő is, a többiek is, a közösség, az érzések. Itthon volt, velük együtt, közöttük. Velük volt, és ez elég tudott lenni hosszú órákig, napokig, élete végéig elég tudott volna lenni. Közöttük volt a helye, ezt mindennél biztosabban érezte. Megfogalmazni, körülhatárolt szavakba adni, a kereteik közé szorítani nem tudta volna, mégis: egyszerűen tudta. Önmagának, igazinak, elevennek érezte magát, és nem is akarta megérteni, miért: érezni kellett, nem elmondani, megélni, nem érteni. Szeretni. Együtt lenni. Egymással, egymásért, önmagukért.

Nevetés, ölelés, teától gőzölgő bögre, kézfogás, egymásba fonódó ujjak, egymás fázós vállára terített pulóver, ami a meleget őrzi, ének, együtt, úgy, hogy senkit nem érdekel és zavar, mit és mennyire csinál jól. Egymásba kapaszkodás, mélyen beszívott levegő, fénybe hunyorgás. Kupacba préselődve ölelni egymást, nem is tudva már, kinek a karja ki vállára fonódik.

Apró részei voltak ezek az egésznek, jóval kevesebb is, mint amilyenek valójában voltak a közös pillanatok. Sokszor csak mély, közös csönd. Máskor éles szavak, persze, azok is voltak, de nem ez számított – az, hogy egymás között ez nem lehetett igazi akadály. Értette őket, értették őt, és másra akkor nem is lett volna szüksége tőlük. Ez több volt, mint amit kérni lehetett volna.

Kik voltak ők egymásnak?

Az élet. Az élete voltak.

A háló. Mert ha zuhanna, mindig lesz egy háló ezekből a kezekből, ami megtartja.

Az otthon voltak. Mert ebben volt otthon, a helyén, igazán: az ilyen élethosszú pillanatokban.

(a kézháló Nótól. félszóbeli intertextualitás)

Hobbit. Vagyis törpök.

Szóval az van, hogy az apukám is megmondta, hogy az én nevem nem ér, mert én elvakult vagyok, de engem ez a film akkor is visszavitt oda az önmagam középpontjához.

Most szeretem a világot.

(És amúgy vicces volt ráébredni, hogy, bő tíz éve még mindig – már megint – ugyanazokba a megszállott, elkötelezett, végletekig hűséges törpökbe vagyok szerelmes. Pedig akkor még nagyon kicsi voltam. De az akkor is egy olyan család, na.)

time mamagement

A nap multitask megoldása időnyerő híján két zh előtt (a nyakunkon három vizsgával és két elkésett beadandóval).

együtt tanulós

Társul szegődött lithanusokkal (különösen egyikükkel, természetesen) ír nyelvpolitika beadandót írni élménygazdag, érdekes utazás.

lábjegyzet: ma sem ettem meleget, de legalább ezt is kinyögtem, már csak egy elnyújtott farkasüvöltés van hátra, aztán nekiállhatok a csütörtöki zh-ra tanulni.

Event Finished #2

Megint a szeptember elei szindróma: már most hiányzik. Hogy nem kell megírnom legalább 1667 szót egy nap, hogy nem kell azon rágódnom elalvás előtt félálomban, a buszon hazafelé, unalmas órákon, a boltban sorba állva és bármikor és bárhol, hogy ki fog következni, milyen jelenetet fog mesélni, kivel mi fog történni és hogyan fog eljutni oda, ahol legközelebb fel kell majd bukkannia. Hogy nem kell véletlenszerű helyzetbe hoznom mindenkit, hogy növekedjen a szószám, hogy nem hozzák magukat véletlenszerű helyzetbe, hogy engem meglepjenek. Mert december van és mert most le kell ülni és megírni a maradék beadandókat és elkezdeni a vizsgákra készülni.

Vicces hónap volt, sokszor sírva röhögős, alig alvós, a kelleténél antiszociálisabb, ideg- és energiaőrlő a két szak mellett, a seregnyi beadandó mellett, a zh-k és kiselőadások mellett, de meg tudtam csinálni. És ez nekem most kellett. Majd egy hét múlva már aludni is elkezdek talán.

Ami tanulságot a hónap végén sebtében sikerült levonni:

• Kevesebben haltak meg, mint terveztem (bár még nincs vége).
• Addig megoldásig, amin augusztustól novemberig néha már hajat tépve agyaltam, végül el se jutottam.
• Néhány dolognak kifejezetten jót tett, hogy két hónapot aludtam rá.
• Egy nézőpontkarinál legalább már látom, hogy fog alakulni a történet vége (ha addig nem gondolja meg magát egy csomó mindenki, és fel nem borítja a dolgot).
• Van, aki nélkül még mindig nagyon nehezen működik néha a dolog.
• A biztonság és a névzuhatag kedvéért lettek, akik ebben a hónapban szálltak be a játékba, valamivel többen is, mint gondoltam.
• Korántsem behozhatatlan hátrány, ha valaki az elején lemarad, mert simán lehet, hogy később úgy belelendül, hogy alig hagyja szóhoz jutni a többieket.
• Kész katasztrófa ez az ásó.

A statisztika:

• 50651 szó*
• 324882 karakter (elméletileg szóközök nélkül)
• 83 oldal
• 17 egység/16 nézőpontváltás
• legmagasabb napi szószám: 4472
• legkevesebb napi szószám: 0 
• átlagos napi szószám: 1688
• warban elért legmagasabb dokumentált szószám: 352
• a kezdeti 30 kihívásszóból 19 teljesítve (ebből 8 az eredeti formában, a többi másképp ragozva vagy szóösszetételben) + 1 spenót + további számos útközben kapott szó és mondat beleírva (meg sok másik, ami végül nem került bele)
• az 50000-es cél a 29. napon teljesítve
• (és van szép kis napi lebontásom amúgy itt)

És most megpróbálok legalább az agyam egy kis szegletében helyet szorítani a tanulásnak.

Aztán lassan talán majd a könyveimet is előveszem.

* a NaNo robotok szerint. Az OpenOffice szerint 48648.