tíz év múlva ugyanitt

fire, fire, fire

#research (avagy hogy is van ez, ha fájó-remegő kézzel kéne célozni)

fietsweg verhalen

Szerdán tekerek haza, a bicikliút két szakaszát összekötő kb 8 méteres (valóban nem kitáblázott) szakaszon egy család állja keresztbe a járdát: gyerek ül a lábbal hajtós kismotoron, anyuka nekem háttal a gyerek arcát törölgeti, apuka felém fordulva eszi a fagyit és bámészkodik. Látom, hogy lát, várom, hogy esetleg odébb terelgeti a családot, lassítok. Közeledek, anyuka-gyerek még mindig nem lát, apuka meg se moccanva, rezzenéstelenül bámul az arcomba. Csöngetek, anyuka észrevesz, elkotorja a gyereket az útból, araszolva kerülném őket, apuka még mindig betölti a teljes járdát nagyjából, és bámul az arcomba. Ahogy odacsorgok lassan, megkérdezi, szeretnék-e valamit. Mondom, például áthaladnék, köszi. Áll, mint a kőszikla, szempárbajt vívva bámul az arcomba, hogy le kéne szállni és tolni. Már kerülöm, ahogy odébb csorgok lépésben, mutatom neki, hogy itt megy a bringaút, itt mindenki teker. Már a sarkon fordulok el, amikor utánam üvölti, hogy a táblától, de addig le kell szállni.

(És még ha technically valóban nincs is kint a tábla, never have I ever seen anybody, aki leszállt volna az egész várost átszelő bicikliút közepén azon a cirka 8 méteren, ahol a jóemberek csesztek kitenni a táblát. De nyilván egyszerűbb belekötni valakibe, mint odébb lépni egyet.)

Másnap tekerek haza, tök ugyanott egy csapat fesztiválozó állja el a teljes utat, legalább 8-10 srác, telefonból szól a zene, összehajolva néznek rajta valamit, már jó a kedvük, és már nem józanok. Látom, hogy nem látnak, csöngetek, lassítok. Néhányan észrevesznek, odébbmásznak, terelgetik a többieket is, hogy szorítsanak nekem egy biciklinyi helyet. Ahogy elcsorgok mellettük, megköszönöm. Az egyik srác utánam szól: mi köszönjük, hogy csöngettél.

És akkor az ide áradó fesztiválozóktól élhetetlen a város, mi?

galamb kresz

Ez a nap már tényleg csak attól a két galambtól lehetett szürreálisabb, akik ebédre menet a körforgalomnál átsétáltak előttem a zebrán.

vasutas tanárlány

Az állomásfőnök az első óra óta minden alkalommal díszőrséget áll, mikor megérkezek. Ma először maradt el, mert szokatlanul hamar beértünk, és még épp kávét főzött a teljes csoportnak. Mindjárt kaptam én is.

– Mit kérsz bele?

– Mindent.

– Akkor J, hozd a pálinkát!

– Ne adj neki pálinkát, főnök, tudod, milyen az, amikor elkezd angolul hadarni? Így is alig értjük.

(Aztán felajánlotta a büdös-vasas vizet is vashiányra, és ötletbörzézett még egy kicsit, mit hozzon még. Abban maradtunk, hogy a saját állomásához még parkolási engedélyt is ad, ha szeretném.)

Bastille avagy Baustelle

jó előre karácsonyi kívánság és jézuskajegy (meg további jegymizéria), anya is a parkolóházat guglizza, póló is lett (oh shit, oh fuck, I can't pick a line to write on the back), meglepően időben indulás, az osztrák autópályamatrica még tényleg matrica, hova ragasszuk, azért csak lekanyarodtunk rossz helyen pisilni, a Gasometer viszont legalább már ki van táblázva, kijárathoz majdnem legközelebb parkolás (feleslegesen, mert nem lett estére sem autótömeg), segítőkész és beszédes bécsi bácsi, helyfelderítés, steampunk location, zavarba hozunk embereket random angol támadással mert miért ne, U-Bahn és Stephansdom meg belvárosi séta a retek hidegben, Hofburg (azért ott el lehet férni még egy császári családdal is, na), a Buckingham Palace ehhez képest tényleg kismiska, régimódi kézzel nyitós metróajtó (kurz ziehen avagy pull sharply) és tömegközlekedő baba, hideg paradicsomos-rukkolás-mozzarellás pizza és to go helyett még ülőhelyet is kaptunk meg enjoy the concert, cheesecake és türelmesen sorban ülő emberek, meg magyarázat a Schlange-rendszerhez, a problémás jegy végül nem akadt fenn, az enyémmel viszont csak a második ember tudott mit kezdeni, Bank Austria Halle wow de kicsi hely, a három magas osztrák srác, meg a magyarok is meglettek, rip lufik, és visszakeveredtünk még a mosdóból is, scottish guy with fucking awesome voice (If you had a bad time this far, it will get fucking worse), morgen vermeiden, kapucnis sapkás pattogás, Dan dansz, kanapén fekveülve éneklős, meg a babarózsaszín esőkabát vagymiaz, mindblowing hangzás még mindig élőben, szegény öreg térdeink (legalább Dan is öregszik), Woody vezényel, entschuldigung mein Deutsch izt scheize és I apologise to you on behalf of Britain, az agyonhallgatott szám is lehet még mindig mindblowingly awesome, jumping up and down right in front of us, can't believe fangirling, rip lufik, high on the concert röhögve fetrengés a műgyepen a csarnok közepén és tetőablakból tükörfényképezés, a pólók még rajongót is szereztek, a taxik kiengedhetnének a parkolóházból, vízmelegítés házilag és awww (endless nyikogás), füligvigyorral elalvás

0:15

Amikor 0:15-kor megszólal a random lejátszási listában ez.

(Egyébként pedig egész délután ez járt a fejemben, miután nyár óta először órát tanítottam megint.)