abban, amit másoknak adsz

Hiába állandó, néha az ember nyakába szakad, máskor meg mintha súlya se lenne. Például amikor bemegyek a bunkiba, ahol egy csomó minden a mai napig ott áll/lóg, ahová letette/felakasztotta, pedig azóta is ki-be járnak páran. Meg amikor a kerten végigsétálva életemben először közelről megnézem, mik is pontosan azok a holmik, amikhez sose mertem igazán közel menni, egyszerűen csak mert nem volt helyénvaló, mert annyira csak az övéi voltak. Most már soha többet nem lesz varázsa, mert igazából teljesen hétköznapi dolgok.

Múltkor olyan kakaós csigát álmodtam, amilyet ő szokott hozni, senki nem tudja, hol szokta venni, de sehol máshol nem lehet pont ugyanolyat kapni, pedig én igazából azt a kakaós csigát szerettem csak ennyire. A többinek tényleg nem tud ilyen íze lenni.

Mama most kezdett el mesélni. Mert mindig van valami, amit csak akkor tudhatsz meg, amikor már nem kérdezhetsz rá. Mert senki nem tud válaszolni.

A legtöbbször semmi. Csak néha szakad az ember nyakába. Mint amikor múltkor csak úgy felmentünk a kilátóhoz és megettünk egy doboz fagyit, mert miért ne. Lefelé az egyik kertben életkép, olyan, amit bármikor láthatsz, mégis csak akkor vág gyomron. Vagy mint amikor néhány hónapja megettem az utolsó üveg baracklekvárt, amit még ő főzött. Pont tudni lehet, mert azóta nem volt baracklekvárunk, tavaly nem érett egy szem gyümölcs se. Na jó, pár szem szeder.

Ma elfogyott itthon a lekvár, amit anya hozott, mert hogy mióta a házi elfogyott, mást eszünk. Feltúrtam a kamrát, mert tudtam, hogy van még szilva meg birs máshonnan, csak én azt nem szeretem, de hátha hozott valaki valahonnan olyat is, amit szeretek. Barackot, epret (ugyan már, évek óta nem volt), málnát (házi még az epernél is régebben), szedret. Mittudomén, valamit. A legfelső polcon leghátul a nagy üveget csak azért halásztam ki, mert nem lehetett beazonosítani. Anya szerint biztos szilva. Szerintem majdnem szilva, csak fura. Ki se akart nyílni, sose hadakoztam ennyit olyan lekvárért, amit nem is szeretek.

Mindig kerülnek elő utolsók, sokkal azután, hogy már elszámoltál a szerinted utolsóval. Senki más nem főzte ennyire sötétre a baracklekvárt.