már megint vége valaminek, én meg már megint furán érzem magam

Azért ennek a félévnek is volt tanulsága, nem is kevés. Tanítani igenis lehet marha nagy fun, ha jó csoporttal, jól csinál(hat)ja az ember. És akármennyire is nem hiányzik egy csomó minden, a gyerekeim azért igen. Például elég ciki, mikor megnyitva a legutóbb (nagyon rég) félben hagyott fejezetet az első névről nem a főszereplőm, hanem a tanítványom jut először eszembe. Az sem segít, ha velük álmodom, vagy épp a kocsmában futok össze valamelyikükkel, aki telibeköszön csókolommal, én meg csak wtf?!
A kis cetliket el fogom tenni jól, meg egy csomó minden mást is. Köszi, fiaim és lányaim, életre szóló volt. Jó. Nagyon. <3 (Az elsőkre szinte mindig örökké emlékszik az ember.)

Ó, és köszönet a levont tanulságokért is.

Persze azt azért nem állítanám, hogy nem baromira vonzó a délig alvás lehetősége végre.