2018. október 7., vasárnap

hangárbuli :)

"tudod, mi lesz jövő héten a városodban, vagy mondjam?", instant népösszecsődítés, aztán dögrováson fetrengés egész héten, mi lesz ebből, félkómásan népösszeszedés vonatról-buszról (senkit nem ütöttünk el a pénteki népvándorlásban, és még a srác is beengedett a sorba kajálás közben), sötétedéskor gesztenyét szedni nehéz, épp csak egy vacsira való akad, de az első érkezőt gyorsan be is fogtuk gesztenyét vagdalni, a Boss konyhaszolgálaton, míg a Naggyal begyűjtöttük a Kicsit és a Közepest is, esti catan (a megrögzötten civil antistratéga rögtön fel is mosta velünk a padlót), alvóhely osztás (meg a forradalmárok), nagy asztalos közös reggeli (forradalmárok nélkül), délutáni gesztenyeszedés (mindjárt több) és hazaárulás (idegeneknek kiadott gesztenyelelőhely), dödölle és Arkham rekord (2,5 óra alatt megnyertük, pedig újoncunk is volt), estére még életképes is lettem nagyjából, az indulóhisztit is túléltük, fél 10-kor persze még sehol senki, de a 25 év alattiak mutassanak személyit, meg azok is, akik 25 év alattinak néznek ki, a hely meg legalább pont olyan üres, amilyennek lennie kell, még asztal is akadt a fal mellett (meg még fahéj is, nemhogy só se csak lime), meg már legalább a Hangárban is bőgtem (One More Light akkor is övön aluli egy buliban, ha 20 ember van össz jelen), életem első első soros koncertje (ami nem ülős), közönséghez folyton lemászás és Best Tragedy, és ismertük az első számot (meg majdnem mindet is), de találtunk új sorokat, és agykiégős villogásban szaggatott kép, félmosolyok és dögmeleg, jumping jobbra-balra meg higher, rajongó nyakába ülés, és szeretés, nem visszafázás a dohányzóteraszon, éjjeli hazatalpalás, oszlopmászás és egyensúly, shipsokk és háton cipelés, még ölelés, meg éneklés a bicikliúton (halkabban), pszt a lépcsőházban, fürdőlogisztika, meleg tea és nagyon rekedt világszeretés, 11-ig aludni meg nem is késő főleg vasárnap nem, hang persze nincs, van helyette mindenkinek headbang-izomláza, spagetti és UNO (nem kell sírni, ha veszítesz), jenga, és egyszer már römizni is megtanulunk majd, és mindenki elérte a vonatot és a buszt, még a keresztfiunkkal is sétáltunk egyet délután, plüss Vaderrel vívás és sejj-hajj denevér meg a Jetidal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése