ovi és kispróza

Reggel elkéstünk az oviból, meg rossz helyre is mentünk, de egy óvónéni átkísért a jó épületbe, ahol kislányt rémisztgettünk és gyufásdobozokat csomagoltunk papírba délelőtti kreatív foglalkozás jegyében, valamint tanúi voltunk a viadukt periodikus leomlásának. (Itt jegyzem meg, ovis akarok lenni, lehetőleg nem Adammel egy csoportban, mert akkor még nincs ott neki Keith, és inkább vele akarnék egy oviba járni. Különben is verekednénk akkor folyton. Viszont érdekes lenne visszamenni az oviba a mai barátaimmal, akiket akkor még nem ismertem, és együtt randalírozni a középsőben 4-5 éves fejjel.)

Aztán véletlenül vettem egy üveg mézet, és minden előre megfontolt szándék nélkül két almát is (licsit nem, pedig az is volt); mire elkezdődött a nap, már nem bírtam nyitva tartani a szemem, itt jegyzem meg, hogy rohadt kellemetlen az első sorban ülni, mikor tényleg magától csukódik be a szemed, és a legtöbb, amire futja, egy bárgyú, félig hunyorgó vigyor.

Viszont rájöttem, hogy kéne írni a forradalomnak egy sokadik fajta alternatív befejezést (egyszer tartanék már az eredetinél...), a német irodalmi hagyomány képére formálva: Adam megőrül a végén (esetleg opcionálisan öngyilkos is lehet akár), ki kéne találni még valami unerhörte Begebenheitot hozzá, mert mondjuk a Wahnsinn mint Lösung elég klisés, és kész a goethei csúcssztori. (A kafkai hagyományt sajna nem tudom integrálni, mert azért bogárrá csak nem változik a lelki töréstől, meg az apjával sincs éppen rossz kapcsolata. Ja, és ahhoz át is kéne nevezni Gregornak vagy Georgnak, az meg hülyén állna neki. Esetleg lehet skizofrén, és képzelheti Gregort. Aki lehet bogár, na.) Mindenesetre félálomban összegyűjtöttem egy borzalomra való témát, futhatna a Die Leiden des Jungen Adam* címen.

*Az ifjú Adam szenvedései